Lovastábori óvintézkedések

A COVID-19 nevű koronavírus által okozott betegség március eleje óta hazánkban is jelen van.

Mi, a Szilaj Lovas Parkban folyamatosan nyomon követjük az eseményeket és igyekszünk minden olyan intézkedésnek, ajánlásnak eleget tenni, melyet ebben a kritikus időszakban a kormány és vele karöltve az operatív törzs hoz.

A május 14-én tartott Kormányinfón elhangzottak alapján idén nyáron is megtarthatjuk táborainkat.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy vírus elleni leghatékonyabb védekezés jelenleg a megelőzés. 

Ezért hivatalos ajánlásokat követve a táborainkat az alábbi szabályok mentén szervezzük meg idén:

  • csak egészséges gyermekeket fogadunk a táborokban,
  • különös figyelmet fordítunk a higiéniára és kérünk erre minden táborozót, kísérőt is,
  • a lovarda számos pontján került kihelyezésre kézfertőtlenítő, melyeket minden lovaglás előtt és után kötelező használni a táborok során
  • továbbra is fertőtlenítjük naponta többször a kilincseket, felszereléseket, munkafelületeket az egész lovardában,
  • a gyermekek a táborok során csak szabadtéri foglalkozásokon fognak részt venni, tehát a Közösségi házat csak öltözés és a vizesblokkok miatt használhatják,
  • a táborok alatt a Közösségi helyiség mindkét mosdója vendégeink, táborozóink számára lesz fenntartva,
  • elérhető lesz még egy öltöző, ahol ruhát tudnak majd váltani és táskájukat le tudják rakni.

Szilaj

Kérdésed van? Írj üzenetet!